A FunRun közösségi futóverseny rekord mennyiségű jelentkezővel került megrendezésre 2016-ban. Több,mint 450 futó és legalább ennyi szurkoló vett részt az eseményen.
2016-ban, hatodik alkalommal rendeztük meg a FunRun közösségi futóversenyt Budapest zsidó negyedében. Idén egy közös célt is kitűztünk: Fussunk a rasszizmusmentes világért!
Az eseményen több, mint 450 futó vett részt, akik a nevezési díj befizetésével zsidó és nem zsidó szervezeteket támogattak. A rendezvényen 11 szervezet vett részt, amelyek mindegyike megfogalmazott egy egyéni szervezeti célt, amelyet a regisztrációs díjakból befolyt összegből terveztek megvalósítani.
A futók 3 táv közül választhattak 1 km, 5 km és 10 km. Az 1 km-es táv a sófár hangjára indult el. A távot kutyát sétáltatva, babakocsit tolva, és rollerrel is teljesítették a résztvevők. Az 5 km-es távon idén Csere Gáspár olimpikon is részt vett, aki a verseny előtt az alábbiak szerint nyilatkozott:
“Számomra a Fun Run nem egy teljesítményorientált verseny lesz, hanem egy közösségi esemény, amelyen keresztül lehetőségem nyílik egy fontos ügy mellé állni és minden bizonnyal kellemes élményekben részesülni. A szombati maratoni edzésem után kifejezetten jó lesz másnap egy 5 km-es üdítő futás levezetni.”
Igyekeztünk változatos útvonalakat kijelölni, hogy a visszatérők, a hosszútávfutók ès a rövidtávfutók is egyaránt élvezhessék a futást.
A rendezvényen nem csak a futni vágyók számára kedveztünk, számos egyéb programmal vártuk az odalátogatókat. Animátorok vezetésével tartottunk a gyerekeknek óriás ejtőernyőzést, ügyességi játékokat és mini discot is. Ezeken kívül volt zenés, táncos bemutató, közös bemelegítés, zumba és az elmaradhatatlan tombola.
A tombola során kisorsolt nyereményekért ezúton is köszönettel tartozunk szponzorainknak!
Az esemény gondtalan lebonyolításában számos önkéntes vett részt, akik nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Nagyon köszönjük minden önkéntesnek a kitartó munkát!
Köszönjük mindekinek a részvételt, találkozzunk 2017-ben is!