Herzl Ride csapata Karlovy Varyban járt

A Herzl Ride csapata Karlovy Varyban járt, ahol 1921-ben megalakult a Maccabi World Union , a Maccabi VAC számára kiemelkedően fontos helyszínen emlékeztek a túrázók az egykori eseményre .

  1. június 10-én a budapesti Maccabi FunRun eseményről indultak útnak a Herzl Ride (www.facebook.com/herzlride) motoros túra résztvevői.

Megünnepelték Izrael 70. születésnapját úgy, hogy végig látogatták a Herzl Tivadar, a zsidó állam megálmodója életének főbb állomásait. 10 ország, 5000 km, 16 zsidó közösséggel való találkozás szerepelt a programban. Horváth József, a túra szervezője, a Maccabi VAC korábbi elnöke számára fontos volt, hogy a Maccabi Világszövetség múltja és jelene is része legyen programnak, különösen úgy, hogy az 1906-ban alapított VAC meghatározó részt vállalt a nem csak a hazai, hanem a nemzetközi cionista sportélet megteremtésében is .

A motorosok nem csak a budapesti, hanem a párizsi és a pozsonyi Maccabi FunRun eseményeken is részt vettek, valamint megemlékeztek Karlovy Vary-ban a Maccabi Világszövetség 1921-es megalakulásának helyszínén is. Az egész túráról dokumentumfilm készül, melyet az ATV fog bemutatni nyár végén.