5775-5776 A Maccabi Világszövetség üzenete

Leo-Dan Bensky, a Maccabi Világszövetség elnökének beszéde olvasható a szövetség e havi hírlevelében. Leo-Dan Bensky

Az 5775-ös esztendő végéhez érve az elnök visszaemlékszik az év tragikus eseményeire, melyet zsidók ellen követtek el szerte a világon. A növekvő antiszemitizmus miatt arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyedüli eszköz, amivel védekezhetünk a gyűlöletteljes ideológia ellen, ha teljes szolidaritást vállalunk, törekszünk a zsidó nép egységes fellépésére és az összetartozás fontosságát hirdetjük.

Az antiszemita megnyilvánulásokkal teli év miatt az elnök az idei év kiemelkedő eseményének és a szövetség tevékenységi sorában mérföldkőnek tartja azt, hogy a 14. Európai Maccabi Játékokat idén Németországban, Berlinben rendezték meg. A rendezvény helyszíne hűen tükrözi azt az elhivatottságot, amit a Maccabi Világszövetség képvisel, és melyre az elnök augusztus 6-ai üzenetének egy részével kívánja újra felhívni a figyelmet:

„A berlini Európai Maccabi Játékok jelentősége hatalmas. Zsidó sportolók most visszatérhettek a berlini olimpiai parkba, ahol 79 évvel ezelőtt zsidó sportolótársaiknak megtiltották a versenyzést. Nehéz leírni, hogy a nyitó ceremónia alatt, milyen mély érzelmeket éltünk át mindannyian – látva a zsidó nép túlélését és visszatérését. Hitler központjának helyszínén zsidó atléták és támogatók ezrei énekelték Izrael himnuszát hirdetve azt, hogy Izrael népe él.”

Az elnök augusztusi beszédét azzal zárta, hogy az Európai Maccabi Szövetségnek és a Maccabi Németországnak gratulált: Kol hakavod és Am Yisrael chai!

A hírlevélben Leo-Dan Bensky továbbá kifejezte elismerését a Santiagóban hatalmas sikereket elérő Maccabi szervezet felé, valamint háláját küldi valamennyi helyi Maccabi szervezetnek, akik a zsidóság jövőjéért küzdenek.

Az elnök továbbá megemlítette a közelgő Európai Maccabi Szövetség Kongresszusát is, mely székhelye Budapesten lesz november 11. és 15. között. Továbbá beszélt a közeljövőben tartandó Latin Amerikai Maccabi Szövetség kongresszusáról is, valamint megköszönte Roby Croitorescunak eddigi vezetőségi munkáját, amivel az elmúlt 8 évben hozzájárult a szervezet sikereihez. A levélben Maccabi Ausztrália is figyelmet kapott, hiszen nemsokára ünneplik megalapításuk 90. évfordulóját.

A hírlevél végén új évi köszöntését küldte minden Maccabi tagnak és családjának. Az alábbi üzenettel zárta sorait: Chazak Ve’Amatz! Légy bátor és erős!

A Maccabi VAC Hungary ezúttal megragadja az alkalmat, hogy boldog új évet kívánjon a magyar zsidóságnak!

Shana tova umetuka!