Tájékoztató megbeszélés az Európai Maccabi Játékokról

Harmadik alkalommal tartottunk tájékoztatót az Európai Maccabi Játékokról.

A rendezvényre junior és felnőtt zsidó élsportolók is ellátogattak, többeknek ez lesz az első nemzetközi zsidó sportmérkőzésük. A felkészülés már lázasan folyik, az eseményen elsősorban a jelentkezés lépéseit beszéltük meg, valamint a kint tartózkodás körülményeit.

A tájékoztató megbeszélést Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke és Knopp András, az elnökhelyettes tartotta, valamint beszédet mondott Asaf Golinsky is, az Európai Maccabi Szövetség képviselője.

Az információkat a résztvevők lélegzetvisszafojtva hallgatták, miközben a megnyerhető díjakról álmodoztak. A találkozón a Maccabi VAC Magyarország és a Maccabi Németország kedvcsináló videó filmjét is lejátszottuk, melyek nagy sikernek örvendtek.

Az eseményen egyaránt részt vettek a sportolók és a leendő önkéntesek is, így hazánkat várhatóan egy 60-70 fős magyar csapat fogja képviselni Berlinben.

banner_1_15_01_21