Idén is felejthetetlen élmény volt a Fun Run

Idén ötödik alkalommal rendeztük meg a Fun Run közösségi futóversenyt Budapest zsidó negyedében. A nagy napon sugárzó napsütés, igazi nyári kánikula volt, de még a hőség sem tántorította el a közösséget a részvételtől.

Több mint 300-an neveztek, akik a programunkban lévő zsidó és nem zsidó szervezeteket támogatták a nevezési díj befizetésével. Az ő támogatásuk révén a szervezetek által kitűzött célok erőforrásra leltek, melyek mind egy újabb, a közösség számára jelentős álom fizikai megvalósulását jelentik majd.

Az eseményre a teljes létszámot tekintve legalább 500-an jöttek el, akik a futás mellett vagy helyett a többi programunkra is kíváncsiak voltak. A rajt előtt a Holmes Place tartott bemelegítést, ezt követően pedig a közösség tagjai vidám zumba gyakorlatokra táncoltak.

A futással párhuzamosan számos ingyenes gyerekprogrammal készültünk. Animátorok segítségével különböző mini sportbajnokságokat tartottunk a gyerekek számára. Továbbá volt mini diszkó, óriás ejtőernyőzés, bűvészkedés és zenés kvízjáték is.

Az eseményre Őexcellenciája, Ilan Mor, izraeli nagykövet is ellátogatott, és inspiráló beszédet mondott a közösség számára. A nagykövet úr beszéde után az 1 km-es rajt a sófár hangjára indult el, melyet Verő Tamás rabbi fújt meg idén is.

Az 5 km-es távot az izzasztó időjárás ellenére remek eredménnyel futották le a versenyzők. A résztvevők többsége rendszeresen sportol, többen a Maccabi VAC atlétika szakosztályának tagjai voltak.

Az 1 km-es táv résztvevői pedig igazán színes futócsoportnak bizonyultak. A kisgyerekek a szülők nyakán ülve, karjukban lógva hajtották felmenőiket. A kisiskolások kézen futva vágtáztak a családjuk mellett. Fiatalok, középkorúak, férfiak, nők kellő könnyedséggel suhantak el a többiek mellett. A Para-fitt Egyesület tagjai kitartóan és boldogan futottak velünk együtt. Az idősebbek pedig hol kocogva, hol sétálva értek be a célba, ahol mindenkinek a nyakába a győzelemről, a táv hősies teljesítéséről tanúskodó Fun Run érmék kerültek. Mindenki, aki részt vett bármelyik táv teljesítésén, vagy egyszerűen csak futás nélkül befizette a nevezési díjat, tett a magyar zsidó közösségért, és tett azért, hogy a zsidó szervezetek kitűzött programjai, felújításai megvalósulhassanak.

Az esemény másik fénypontja pedig a várva-várt tombola volt, melyre a távok teljesítése után került sor. Számos ajándékot sorsoltunk ki: a Holmes Place jóvoltából egy havi bérletet, napijegyet és masszázst lehetett nyerni; a La Bodeguita Del Medio és a Spinoza vacsorát ajánlott fel, míg a Maccabi VAC laptop táskával kedveskedett. A tombola 2 fődíját utolsóként osztottuk ki:

A Smart Travel két főre szóló szállást biztosított a nyertesnek Berlinben, az Európai Maccabi Játékok színhelyén, illetve az El Al légitársaság pedig egy főre szóló izraeli utazással lepte meg a szerencsés futót.

A sorsoláson a közösség tagjai húzták ki a rajtszámokat, melyek a tombolán való automatikus részvételt jelentették. A tömeg növekvő figyelemmel és óriási izgalommal kísérte végig a nyertesek kihúzását, még maguk a nyertesek ujjongva, széles mosollyal az arcukon jelentkeztek a nyereményükért.

A Fun Run megszervezésében és lebonyolításában körülbelül negyven lelkes önkéntes vett részt, akik kora reggeltől késő délutánig szorgalommal dolgoztak azon, hogy a rendezvény a lehető legjobban sikerüljön. Ezúton is nagyon szépen köszönjük a munkájukat!

Az önkénteseknek a Semes Pékség és a Pizza Me biztosította az ennivalót a rendezvény ideje alatt.

Az eseményről számos nagyszerű fotó és egy remek videó is készült, melyek szintén az önkénteseknek köszönhetőek, és az alábbiakban meg is tekinthetőek.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, találkozzunk jövőre is! Tegyünk 2016-ban is lépésről lépésre a kedvenc zsidó közösségünkért.